2026. június 07-én (vasárnap) kellemes időjárási körülmények között zajlott a Gyermeknapi Horgászverseny Herenden.
A MOHOSZ horgászeszközökkel, több vállalkozás, valamint magánszemély süteményekkel, szendvicsekkel, szörppel, ásványvízzel, jégkrémmel, fagylalttal támogatta ezen rendezvényt. Anyagi támogatás is érkezett, mely lehetővé tette, hogy minden résztvevő gyermek kaphasson az emléklapon kívül tárgyjutalmat. Nagyon jó hangulatban történt a megnyitó, illetve a délelőtt további része, melyet a gyermekek már nagyon vártak. 24 "sporika" indult a megmérettetésen. Helyezettek: Óvodások:
I. Glück Balázs Oguz,
II. Szabó Barnabás,
III. Augusztin Lili Anna
Alsó tagozatosok:
I. André Luca,
II. Balazatics Bence,
III. Scharf Ádám
Felső tagozatosok:
I. Juhász Kristóf,
II. Augusztin Ádám,
III. Kanyó-Csizmadia Regő
A legnagyobb halat Juhász Kristóf fogta, mely egy ponty volt, súlya 3.300 gramm.
Össz fogás 16.100 gramm. A 4 db pontyon kívül keszegfélék akadtak horogra, de szerencsére azok minden gyermek horgára. Befejezésként a szülők hálásak voltak és köszönetet mondtak a szervezésért.
Ez a rendezvény a MOHOSZ Horgász Utánpótlás- nevelési és Oktatási Program pályázati támogatásával valósult meg.